Üdvözlet mindenkinek!

A mindennapjaimat firkantom ide az új városomban, Genfben...
Illetve hamarosan Franciaország és Douvaine felfedezése fog következni...


2013. március 31., vasárnap

Csalódottság...

Akik ismernek, azok tudják, hogy megpróbálom minden helyzetben a pozitív dolgokat nézni.
Hát most eljött az a nap is, amikor nem találok ilyet!
KATT!

Az előző bejegyzésem végén írtam arról, hogy át kell költöznünk a másik szállodába.
Ez a hír még az étvágyamat is elvette, rendesen vacsorázni sem tudtam.
Nézzük, hogy miért is jöttünk ide!

Maga a város nem volt szimpatikus, de a lakosztályos hotel igen.
Készültünk rá, hogy végre nem kell lefeküdnünk a gyerekekkel, van külön szobájuk, ahol nyugodtan alhatnak akkor is, ha mi még ébren akarunk lenni.
Ezért még azt is elviseltük, hogy a hely tele van turistákkal illetve a butikokon kívül nincs más látványosság. Ezekben a boltokban egyébként mindenhol ugyanazokat a giccseket árulják...
Vagyis béreltünk egy 2 szoba, nappali, konyha, fürdőszobás lakosztályt, amire szükségünk volt, 10 napra!

Mit kaptunk?

3 napig azt, amit kifizettünk...
Aztán jött a fekete leves...közölték, hogy hétfőtől át kell mennünk a másik szállóba, ahol 1 szobába leszünk négyen bezsúfolva.
Ha erre lett volna szükségünk, akkor egy sokkal nyugalmasabb várost kerestünk volna, ahol nem csak butikok vannak és zajongó turisták...
Ez szerintem nagy pofátlanság, és nem tűri a nyomdafestéket, amit gondolok, ezért nem írom csak le!

Mit mond a szálloda igazgatója?

Nem az ő döntése, felsőbb körökben döntöttek így.
Bennünket nem ér kár, mert a másik szálloda is 4 csillagos és ugyanannyiba kerül ott a szoba, mint itt a lakosztály.
Ezt komolyan is gondolja?!
Egyébként nem csak mi költözünk, 2 busz fogja a vendégeket átszállítani. Persze mindenki fel van háborodva, reklamál, de egyelőre eredménytelenül.

Miért nem mehetünk át a saját autónkkal?

Ez is egyszerű, ott nincs parkoló :-(
Tehát a kocsi itt marad, majd a végén a 2 gyerekkel, csomagokkal szépen visszasétálunk ide.
Ez már tényleg vicc! Sajnos nem...

Milyen az új szálló környezete?

Egy előny lehetne, hogy közvetlenül a strand mellett van...nyáron, bár bennünket akkor sem érdekelne, innen is el tudunk oda sétálni.
A másik oldalán közlekednek a vonatok...
Ha nincs szerencsénk, akkor a szobánk erre az oldalra fog nézni, így hajnalban ébredhetünk a zajukra.

Miért maradunk?

10 órát utaztunk ide (km-ben nem tudom, hogy ez mennyi), végig autópályán jöttünk és csak egyszer álltunk meg pihenni kb. fél órára.
Csak az autópályán több, mint 70 eurot fizettünk (Franciaország, Spanyolország) + a benzin.
3 napra nem éri meg ennyit utazni...

Mit tehetünk?
Hát....
Na ezt ki kellett írnom magamból, mert úgy érzem, hogy felrobbanok :-(

A tegnapi reklamálásnak köszönhetően mára kicsit javult a helyzet, 2 egymás melletti szobát fogunk kapni.
Persze ez sem hasonlítható össze a mostani állapottal, de legalább délután, ha  a pici alszik, a nagyobbnak nem kell sétálni addig, amíg fel nem ébred.



4 megjegyzés:

  1. hát én csak annyit tudok tanácsolni hogy érdemes előtte alaposan megnézni a booking-com-on ill. a tripadvisor-on, hogy ott mit írnak az adott helyről. nehezebb elrontani.
    Mondjuk ettől neked már sajna nem lesz jobb. de ha már van 2 szobátok, akkor próbáld meg elfogadni a dolgot és legalább jól érezni magad, hogy ne rontsák el a pihenésedet még jobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, kedves vagy :-)
      Bár nem írtam le, de jó alaposan utána néztünk...
      Több napot töltöttem a szállodákról szóló vélemények, jellemzések olvasásával, ezek alapján is jó választásnak tűnt.
      Más szállodáknál olvastam ilyen esetről, azokat rögtön ki is zártuk a lehetséges célpontok közül, de ennél nem :-(
      És mégis megtörtént itt is...

      Törlés
  2. Csak most értem ide. Hát, nem túl szerencsés pihenés.
    Én azon a véleményen vagyok, hogy kérjetek legalább kártérítést. Ez nem így működik.
    Ha nem tudják azokat a feltételeket biztosítani, amiért ezt választottátok, akkor kár ért benneteket.
    Akkor is ha itt ugyanannyiba kerül a szoba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megfordult a fejünkben, de még gondolkodunk.
      Az is csoda, hogy ideértél, olvastam az elmúlt napjaidról a blogodon, csak reagálni nem tudtam :-)

      Törlés