Üdvözlet mindenkinek!

A mindennapjaimat firkantom ide az új városomban, Genfben...
Illetve hamarosan Franciaország és Douvaine felfedezése fog következni...


2013. július 2., kedd

Elkezdődött az első nyári tábor

Tegnap volt az első nap, amit a fiam nagyon élvezett.
KATT!
Reggel negyed 9-re kell vinni, fél 9-kor indul a busz vidékre, ott töltik az egész napot, este 5-re kell érte menni.
Tegnap a férjem intézte a reggeli indulást is, ő is hozta haza, így nekem csak a picit kellett oviba vinnem, illetve elhoznom.
Az első napon tészta volt az ebéd, de vettek gluténmentes tésztát, neki külön megfőzték, a szósz ugyanaz volt, mint a többieknek. Bár a férjem reggel elmondta, hogy mit ehet és mit nem, mégis gondban voltak, hogy reszelt sajtot tehetnek-e rá.
Természetesen igen, hiszen csak a gluténra érzékeny, de elfogadjuk, hogy általában nem tudják az emberek, hogy ez mit jelent. Szóval ő most sajt nélkül ette a spagettit :-)
A mai ebéd rizs hallal, ezzel nincs gond...Ezt most én beszéltem meg velük, remélem azért adnak neki halat is!
Lesz sütemény is, de azt mondtam, hogy nem kaphat, van a hátizsákjában rizstallér, majd azt nyammogja el.
A holnapi ebéddel megint nem lesz gond, mert piknik lesz, én küldöm neki a kaját...szendvicset szeretne, hát ezt kap. A csütörtök, pénteket meg majd megbeszéljük.
 
Mindenképpen olyan táborba szeretett volna menni, ahol lehet mindenféle kézműves dolgokat csinálni, így az első nap nagyon tetszett neki, mert pont ez volt a program. Hát igen, a sportolás nem az erőssége, így ilyen táborba nem is küldtük volna.
Ma uszodába mennek, ami kicsit problémás, mert meg van fázva. De azt mondták, hogy maximum 20-30 percet lesznek a vízben, bár az én fiam azt mondta, hogy nem akar fürdeni a köhögés miatt.
A biztonság kedvéért azért tettem fürdőnadrágot és törölközőt, aztán majd eldönti. Szerintem ilyen melegben nem árt egy kis fürdés, persze az nem lenne jó neki, ha egész nap a vízben lennének.
Holnap nagyon érdekes napjuk lesz, esőt jósolnak a meteorológusok, ezért az erdei sétát barlangászásra cserélték, ezt is biztosan élvezni fogja.
 
Nekem persze problémás a reggel, mert ütközik az óvoda normális kezdete és a busz indulása. A férjem dolgozik, így megint nekem kellett ezt megoldanom.
Gyakorlatilag 2 lehetőségem volt. Az egyik, hogy a picit korábban visszük az oviba (fél 8-kor kell indulni), majd utána megyek a naggyal a buszhoz. Ez azért jó, mert így meg tudom várni azt is (nyugodtan), hogy a busz elinduljon.
A másik, hogy először megyünk a buszhoz, kiteszem a nagyot (vagy megvárjuk a picivel az indulást vagy sem), majd utána megyünk az oviba. Ekkor viszont a kisebbik később érkezik meg, bár a 9 órás érkezési határidőt mindkét esetben be tudjuk tartani, de csak szorosan.
Ma már felébredtek fél 7-kor, így el tudtunk indulni korábban, vagyis az első esetet választottam.
A további napokon majd mindig attól függ ez, hogy mikor ébrednek fel :-)
A délután egyszerűbb, 5-kor felveszem a nagyot és simán odaérünk 6-ig az oviba.
 
A csütörtöki, pénteki programot még nem ismerem, erről majd később!
 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy ilyen rugalmasak az étkezés terén.
    :)
    Mi nem voltunk nagy táborozók, de ma már lényegesen több a lehetőség, biztosan tudnánk választani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rugalmasak, de mivel nem érintettek, ezért nem sokat tudnak róla. Így előfordul, hogy olyan kaját sem adnak a gyereknek, amit megehetne...mint például tegnap. Hiába mondtam el reggel, hogy rizst és halat is ehet, mégsem kapott csak salátát :-(

      Törlés