KATT!
Most beszéltem a Nagykövetséggel, sajnos rajtuk keresztül csak az utazáshoz feltétlenül szükséges okmányok szerezhetők be, vagyis személyi illetve útlevél.
A jogosítványom pótlásához haza kell utaznom, amit jelenleg még elképzelni sem tudok, hogy hogyan lehet ezt megvalósítani.
Persze feltétlenül szükségem van erre az iratra, hiszen a picit nem vették fel a francia iskolába decembertől, csak szeptembertől, addig ingáznunk kell...
De a költözést sem tudjuk egy autóval megvalósítani!
Hát a decemberi csúcsban a repülő jegyek ára az egekben van, ráadásul most azt sem tudom, hogy a férjem szabaddá tudja-e tenni magát több napra.
Persze otthon vár rám az orvosi vizsgálat, mivel a nyáron lejárt volna a jogsim, az új igénylése (feltéve, ha a francia nyelvű rendőrségi jegyzőkönyvvel hajlandóak foglalkozni).
Azt biztosan nem tudom otthon megvárni, hogy elkészüljön, majd valamelyik rokont kell megbíznom, hogy vegye át, aztán majd postázzák.
Szóval most majd tervezgetünk, hogy hogyan lehetne ezt megoldani, tekintve, hogy a férjem nem tud most plusz szabadságot kivenni. Viszont a gyerekeket el kell vinni az iskolába, óvodába, illetve haza kell hozni őket időben. A férjem hajnal 4-kor kel, így ezt nem tudja megoldani, ha dolgozik...
Teljes a káosz a fejemben, de ezt valahogyan meg kell oldanunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése