Már régóta szerettem volna erről írni, mert az otthoni viszonyokat tekintve meglepetés volt számomra.
KATT!
Idén hetente kétszer hamarabb hozom el a fiam az iskolából, így láthatom azt is, hogy a tanórákon mi történik.
Sok terem ajtaja nyitva van a tanítás közben, de csak a csendet hallom, amikor a folyosón sétálok.
Az egyik osztályban a tanár beszél, de a gyerekek néma csöndben hallgatják.
A másik osztályban éppen önállóan dolgoznak a tanulók, de itt sincs egy pisszenés sem.
Ugyanezt látom a fiam osztályában is, amikor belépek a terembe, nincs rendbontás, nincs kiabálás, futkározás, stb.
A tanárnő középen ül, aki végzett a feladatával odaviszi, ha leellenőrizték, akkor megy a helyére.
Mindezt egy hang nélkül.
Sokszor látom, hogy a gyerekek 2-3 csoportra vannak osztva, mindegyik mást csinál, egyesek rajzolnak, mások írnak, de vannak akik játszanak a fejlesztő játékokkal.
Persze ez alsó tagozat, ráadásul körülbelül 20-an vannak az osztályban. A felsősök az emeleten vannak, de onnan sem hallok zajt.
A költözéssel sajnos búcsút kell mondanunk ennek az idilli állapotnak, bár lehet, hogy Franciaországban is hasonló állapotok fogadnak majd.
Az előzetes híreim alapján ott magasabbak az osztálylétszámok, így nem igazán tudom, hogy mire számíthatunk.
A férjem ma tárgyal a katolikus magániskola igazgatónőjével, a jövő héten megy az állami iskolába megbeszélésre. Utána fogunk dönteni, hogy szeptemberben hol kezdenek a gyerekek!
A fő szempontok:
- Hány gyerek van az osztályban?
- Megoldható-e a gluténmentes étkeztetés?
- Megoldható-e, hogy a gyerekek egész nap ott legyenek? (Ez fontos lenne ahhoz, hogy én is dolgozni tudjak.)
Gondolom a tanterv megegyezik a két iskolában.
Bár remélhetőleg januárban már ott fogunk lakni, a gyerekek még ebben a tanévben itt maradnak Genfben oviban illetve iskolában, mert a picit nem veszik át csak szeptembertől.
Bár a mostani megbeszélések után még esetleg változhat is!
Természetesen a magániskola fizetős, de ha ott jobb körülményeket tudnak biztosítani a gyerekeknek, akkor oda fognak menni.
Majd persze megírom, hogy mire jutott a férjem a 2 megbeszélés után.
Hm... ezt figyeltem meg én is, a nagyobbaknál is.
VálaszTörlésCsak tippelni tudok, de a tanárok másképp viszonyulnak a gyerekekhez.
Míg otthon lekezelő a viszony, itt partneri. Talán emiatt is a tisztelet oda és vissza.
Valószínűleg ez a magyarázat!
TörlésÉn is láttam nagyobbaknál is ezt a fegyelmet, amikor az esti tanfolyamra mentem. Ez egy középiskolában van, ahol sokszor bent vannak még a tanulók, amikor én odaérek. Este van, biztosan fáradtak is, de a tanulással foglalkoznak. Ezt látom, hiszen az ajtókon van egy kis üveg ablak, amin keresztül látom a benti munkát.