KATT!
Akkor nézzük sorban:
1) Én magyarnak érzem magam, az is maradok életem végéig, még akkor is, ha a férjem és a gyerekeim svájci állampolgárok.
Soha nem leszek lélekben svájci, sem francia, bár a továbbiakban ott fogunk élni.
Bár szeretem a svájci (genfi) embereket, az itteni környezetet, életet. Sőt Franciaországot is szeretem, a Douvaine-ben eddig megismert franciák kedvesek, aranyosak, közvetlenek.
Sőt Elzász a szívem csücske, ott szívesen is élnék, csak messze van.
Ettól függetlenül semmi bajom azokkal a magyarokkal, akik már svájcinak vagy franciának érzik magukat, mert itt élnek x éve...az ő dolguk, az ő érzéseik.
2) A politikától mindig távol tartottam magam már otthon is, ez itt sincs másképpen!
Nem érdekel a genfi-francia nézeteltérés, középen helyezkedek el...
Nem fogom foggal-körömmel védeni egyik ország álláspontját sem, mert egyrészt egyik sem a hazám, másrészt nem is akarok vele foglalkozni.
Ha valamit írok a genfi vagy francia emberekről, történésekről azt én nem általánosságban teszem, egy konrét dolgot jegyzek csak meg, amit ténylegesen tapasztaltam.
Semmi köze a svájci radikális párthoz - aminek a programját csak érintőlegesen ismerem - sőt a francia pártokhoz sem! Aki ezt állítja, az alaposan elferdíti 1-1 mondatomat.
De ez már önmagában is bizarr. Bevándorlóként biztos, hogy nem vennének be ebbe a pártba...
De ez már önmagában is bizarr. Bevándorlóként biztos, hogy nem vennének be ebbe a pártba...
3) Egyszerű ember vagyok, egyszerű vágyakkal, de úgy gondolom, hogy a blog látogatói között vannak még hozzám hasonlóak...
Igen, megkeresem az ingyenes vagy olcsó programokat, tanfolyamokat Genfben, ezekről írok is, mert sokan ezt nagyon hasznosnak tartják.
Ha bizonyos körök ezt úgy értelmezik, hogy van pénzünk, mégis ilyen helyekre járok, akkor ezt csak sajnálni tudom. Természetesen köztük nincs helyem, ki is léptem azokból a csoportokból, ahol jelen vannak az olyan emberek, akik ezért lenéznek...
Nincsenek vezérigazgató ismerőseim, barátaim, de ezt nem is bánom!
Ne várjon senki beszámolót a drága nyelviskolák tanfolyamairól, a fizetős játszóházakról, mert ezekről nem fogok írni, mivel oda nem járunk...
De itt is megjegyzem, hogy nekem semmi bajom azokkal, akik ezeket keresik...csak azt nem értem, hogy őket miért zavarja, hogy én nem!
De inkább nem is sorolom tovább, mert a lényeget ez is tartalmazza.
Nem kívánok vitát ebben az ügyben, én ilyen vagyok, ezért senkinek sem fogok a kommenteknél magyarázkodni!
A blogomat, bár egyesek szerint suta, a családomnak, barátaimnak indítottam, közben csatlakoztak mások is, így az életünk történésein kívül hasznos információk is bekerültek a témák közé.
Ez nem fog változni, így akiket nem érdekelnek ezek, azoknak nem kötelező olvasni...
Nem vagyok sem író, sem újságíró, nem is szándékozom erre a pályára lépni!
Van az interneten jó sok blog, amit írók, újságírók írnak...lehet ott olvasgatni, ha valakit zavar a blog sutasága!
Szép vasárnapot mindenkinek!
Mivel aktuálisnak érzem, itt egy idézet:
"Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, majd harcolnak ellened, végül győzöl”. (Gandhi)

A coming out apropóját nem ismerem, de semmi baj sincs sem a bloggal, sem a személyeddel (akkor is, ha csak itt, így ismertelek meg).
VálaszTörlésNe változtass semmin sem, így van jól minden. Nagyon sok hasznos infót osztottál meg eddig is.
Köszönjük.
Nem szándékozom változtatni, csak nem szeretem, ha szándékosan félremagyarázzák, amit írok :-)
TörlésHajrá Ildi ! csak így tovább, élvezet olvasni amiket írsz és hogy vállalod az érzéseidet, bár sokan ezt tennék...és csak feleannyira lenne magyar ha külföldre megy...sajnos sokan azonnal "elfelejtik" honnan is jöttek....puszi nektek :)
VálaszTörlésKöszi Mónika!
Törlés