Életképek 5. - Tímea (az indulás...folyt.köv.)

Nagy örömömre szolgált, hogy Tímea második írása is megérkezett, természetesen várom a következőket is!
Majd a kommenteknél is fogok jelentkezni, de nem ma, mert ma már nincs időm, de másokat bíztatok arra, hogy szóljanak hozzá...
KATT!

"A férjem ugyan kint van egy ideje, de nem olyan régen van hivatalos munkája, tehát csak 1 éve gondolkoztunk el komolyan, hogy kijövünk utána.

Persze már a pénzgyűjtés sem olyan egyszerű, mert ugye amióta kiderült, hogy magyar viszonylathoz képest nagyon jól keres, mindenki azt gondolja, hogy aranytojást tojó tyúk a férjem: a kedves "ex", a családja, a barátok. A barátokat már sikerült leszerelnünk nagyjából ez ügyben, a családjáért tűzbe menne, a fiáért is, aki az ex párjától van, tehát semmit nem tud megtagadni tőlük. Csak hát nagyon a határokat feszegetik...

Senki nem gondol arra, hogy mi is szeretnénk tovább lépni, a férjem éjjel-nappal dolgozik, hogy mindenkit segíteni tudjon.

Szóval nyáron mindezt megelégelve, rájöttünk, hogy ha külön vagyunk, akkor sem fogjuk hamarabb összegyűjteni az itteni albérlethez szükséges pénzt.

Egyik nap a férjem bejelentette, hogy akkor 2 hét múlva jövünk, adjam fel az albérletet, vegyem meg a jegyeket, ennél csak jobb lehet.

3 nap alatt megszerveztem a költözést, megvettem a vonatjegyeket, pakoltam éjjel-nappal.

Eljött az utolsó előtti nap. Akkor már nagyon ideges voltam, hogy minden sínen legyen.

Jöttek a költöztetők, pár óra alatt mindent elhordtak, nem olyan nagy albérletben  laktunk. Mikor az utolsó bútort is levitték, valami hiányérzetem lett hírtelen. A jegyek!!!

Hová lettek a vonatjegyek?

Ugye a vonatjegy nem olyan, mint a repülőjegy, csak a felnőtt szól névre a gyerek nem, tehát nem biztos, hogy adtak volna helyette másikat, ha elhagyom.

Gondolkoztam hová tehettem. Megvan: a szekrénysorba a ruháim mellé dugtam, hogy meglegyenek!

De hát azt már a költöztető elvitte.

Gyorsan hívtam anyut, akihez a bútort vitettem, nézze meg a szekrényben. Megnézte, nincs... Hívom a költöztetőt, jöjjön vissza, lehet hogy a platóra kiesett. Visszajött, de a teherautóba sem volt...

Na akkor már elkapott egy hiszti roham, egyből a férjemre gondoltam, hogy kinyír.

Sírva mentem anyuhoz, gondoltam ott is megnézem a lépcsőházat, valahol lennie kell a jegynek. Miközben anyukámhoz tartva az úttestet pásztáztam, bízva a csodában, hív anyukám, az a drága, hogy  megvannak  a jegyek!

Hol voltak??!

Ott volt a szekrényben ahová tettem, csak túl magas volt a szekrény, anyu 150 cm-vel pedig nem érte fel, de mivel ő is idegeskedett emiatt, felállt egy székre, és megtalálta ott, ahová dugtam.

Kész csoda, hogy a ruha kipakolás és a szekrény hurcibálása le-föl a lépcsőn után nem esett ki! Na, megkönnyebbülés, de még korán sem volt vége!

Eltettem a jegyet a táskámba, hogy biztos meglegyen, majd visszamentem az albérletünkbe, és elkezdtem takarítani.

Miután rendbe raktam a lakást, a főbérlő felhívott, hogy késni fog, ezért gondoltam elmegyek egy áruházba beszerezni még pár dolgot, ne a lakásban dekkoljak, amíg meg nem érkezik.

A jegyeket biztonság kedvéért kiraktam a konyhai szekrénybe, hogy nehogy elhagyjam őket a nagy bevásárlásban.

7óra fele megtörtént az elszámolás, kulcsot leadtam, búcsút intettem a régi lakásnak, ami majd 3 évig volt az otthonom.

Hulla fáradtan felszálltam a buszra, miközben jártak az agytekervényeim, mert megint volt egy rossz érzésem, nemhiába...

Belémnyillalt a felismerés, hogy megint elhagytam a jegyeket, méghozzá a  konyhai szekrényben.

Ez azért volt gáz, mert a főbérlő vidéki volt, tehát valószínű nagyban hazafelé tartott, és ő sosem volt az a segítőkész emberke, nem valószínű, hogy miattam vissza fordult volna.

Na ekkor már tényleg levert a víz!

Ekkor, mintha megérezte volna a nagylányom, hívott, akinek felvázoltam a helyzetet.

Azt mondta nála maradt véletlen az egyik lakáskulcs.

Hú, megmenekültem a teljes idegösszeroppanástól!

Taxiba vágta magát, elhozta a lakásból a jegyeket, a nála maradt kulcsot pedig bedobta a  postaládába.

Az utolsó éjszakát édesapáméknál töltöttük, de az sem volt zökkenőmentes.

Lényeg, hogy onnantól kezdve kb fél óránként néztem, megvannak-e a jegyek, de végül másnap sikerült felszállnunk a Zürrichbe, majd a Genfbe tartó vonatra!"

 

Várom az írásaitokat bármilyen témával, bármelyik országból a somogyildi@gmail.com címre!
A felhívás itt található, ahol azt is láthatjátok, hogy védve vagytok a trollok kéretlen kritikáitól!