KATT!
Az állomásnál szálltunk fel az 5-ös buszra, ami tömve volt. A tolvaj valószínűleg ezt használta ki, és kivette a táskámból a pénztárcámat, amíg én arra figyeltem, hogy a tömegben fogjam a 2 gyereket.
Mikor beértünk a vásárba, akkor kerestem a telefonomat, hogy valamit lefényképezzek, ekkor vettem észre, hogy pénztárcám az nincs...Rögtön mentünk a biztonsági szolgálathoz, mivel akkor még nem tudtam, hogy hol is tűnt el.
Persze nem találták meg, hívták a rendőröket. A városi rendőrség őrei érkeztek, akik elmondták, hogy a kék ruhás rendőrökhöz kell fordulnom, illetve vissza kell mennem az állomáshoz, ott van nyitva rendőrség.
A gyerekek rettenetesen csalódottak voltak, a nagyobbik nagyon meg is ijedt...
Az információs pultnál nagyon kedves hölgyek voltak, rögtön megkínáltak csokival bennünket, illetve hoztak vizet a sokkomra.
A kiállítás látogatásából rémálom lett...
Először visszamentünk a belvárosban lévő Coophoz, mert ott vásároltam előtte, de nem jártunk sikerrel. Próbáltam a belvárosban rendőrséget keresni, de mind zárva volt, így vissza kellett mennünk az állomáshoz.
Ott viszont legalább hatan voltak előttünk...
Ekkor hívott a férjem, hogy menjek el egy másik rendőrségre, ami a közelben van, az éjjel-nappal nyitva van.
Ne legyen rá szükségetek, de a címe: Rue de Berne 6.
A munkája után oda jött értünk, mondanom sem kell, hogy nem volt túl boldog...
A történteken már nem tudok változtatni, de leírom, hogy mi is a teendő ilyen esetekben.
1) Ha a bankkártyád is elveszett, akkor az első dolgod legyen (még a rendőrség előtt), hogy letiltatod!
Nekem magyar kártyám volt, de a banknak van külföldről is hívható telefonszáma, amin azonnal megteheted ezt.
Ennek díja az én bankomnál körülbelül 2 000 forint, ez a művelet nem visszavonható. Vagyis mindenképpen új kártyát kell igényelned, amit kérésre külföldre is postáznak.
Ebben legalább szerencsém volt, mert a kártyát nem használták.
Igaz, hogy a pénzfelvételhez szükségük lenne a kódra is, de a vannak olyan boltok, ahol kód nélkül is lehet fizetni...
2) Ezután mehetsz a rendőrségre, ahol készítenek egy jegyzőkönyvet. Erre mindenképpen szükség lesz, amikor a Nagykövetséggel felveszed a kapcsolatot!
Mi azt a tanácsot kaptuk, hogy várjunk pár napot a bejelentéssel a Nagykövetségen, hátha megkerülnek az iratok.
Ugyanis, ha náluk bejelented, akkor mindenképpen újat kell csináltatni mindenből, akkor is, ha pár nap múlva előkerülnek valahonnan.
Mi a jegyzőkönyvről rögtön csináltunk 2 másolatot, illetve előtte kértük egy pecsétet rá, mert az nem volt rajta...csak a biztonság kedvéért.
Az egyik példány nálam marad, hogy tudjam magam igazolni szükség esetén, a másikat a Nagykövetségnek szánjuk, az eredeti marad nálunk.
3) Persze ilyenkor jó lenne felidézni, hogy pontosan mikor is történhetett ez, hiszen mindegyik buszon vannak kamerák. Én meg tudtam mondani a busz pontos indulását, át is nézik majd a felvételeket, de szerintem nem fognak sikerrel járni, mert nagy tömeg volt a buszon.
De hátha...
4) Ezután el kell menni a talált tárgyak osztályára, esetleg oda valaki leadta a pénztárcát, természetesen valószínűleg a benne lévő pénz nélkül.
Genfben ez az iroda a Rive közelében van, a címe: Glacis de Rive 5.
Ide majd hétfőn megyek, gondolom vasárnap nincs nyitva.
5) Ha volt az iratok között olyan, ami a külföldi létedhez kapcsolódik, akkor érdemes felkeresni azokat a helyeket, ahová ezek kapcsolódnak.
Nekem például benne volt a genfi bérletem, így hétfőn a TPG-hez is megyek. Bár oda mindenképpen kell mennem új bérletet csináltatni.
Náluk megtalálható a bérletem alapján a címem és a telefonszámom is...
De volt benne Migros és Coop kártya is, ezekbe a boltokba is megyek hétfőn.
Persze a genfi könytári kártyám is benne volt, így oda is kell mennem, mert le kell azt is tiltatnom.
6) Ha pár napom belül nincs meg, akkor jöhet a Nagykövetség, de erről majd csak akkor írok, ha elkezdtük az intézkedést...
Nagyon remélem, hogy nem lesz szükségetek ezekre az információkra...
:(((
VálaszTörlésPech... a tolvaj a pénzt költse gyógyszerre és akkor még nem voltam rosszindulatú...
Hát nekem cifrább dolgok jutottak az eszembe, miközben a 2 rémült gyerekkel a rendőrséget kerestük, de nem írom le, mert nem illenek az ilyen kifejezések a blogomba :-)
Törlés