KATT!
Eredetileg nem ezt a bejegyzést akartam ma megírni, hanem a francia igékkel akartam haladni, de az élet közbeszólt.
Tegnap a férjemmel Franciaországban voltunk a háznál, én ablakot pucoltam, a férjem bútorokat rakott össze.
Na nem, a hiányzó bútorok még nem érkeztek meg!
Közben elkaptuk a művezetőt, jeleztünk pár hibát az ablakokkal vannak problémák. Rögtön meg is nézték, ez volt délben, majd közölték, hogy 2 órakor jönnek javítani.
Vártunk, vártunk, aztán fél 4 körül elindultunk haza...
Vásároltunk is, így késésben érkeztünk az ovihoz. Ott a férjem átvette az autót, és elment a nagyobbik gyerekért a táborba, így azért időben sikerült összeszednünk őket.
Eddig nem is volt probléma...
Este a pici szinte semmit nem akart enni, a nagy is keveset.
Éjszaka először a pici ébredt, konkrétan összehányta az egész ágyat. Mindent eltakarítottam, átöltöztettem, majd letettem aludni. Vele a továbbiakban nem volt gond, szépen el is aludt.
Már majdnem nekem is sikerült, amikor a nagy ébredt, hogy hányingere van.
Hát, ő legalább odaért a WC-re...
Viszont ő ezt az éjszaka folyamán többször megismételte.
Reggel ennek ellenére frissen ébredtek, nem sokat ettek, de már nem volt bajuk, így elvittem őket az oviba, táborba, ugyanis hallani sem akartak arról, hogy itthon maradjanak.
Most várom, hogy hívnak-e, hogy menjek értük...
Persze nem ma van a mosásos napunk, így az ágynemű és a ruhák a fürdőkádban várják a sorsukat.
Már egyszer próbálkoztam bejutni a házmesterhez, hátha van szabad mosógép, de nem nyitottak ajtót. De nem adom fel, próbálkozom!
Nem tudom, hogy mi lehet az oka, inkább vírusra gyanakszom, hiszen tegnap a gyerekek nem ugyanazt ették, az egyik az oviban, a másik a táborban kapott ételt egész nap.
A férjem persze nehezen viselte ezt az éjszakát, hiszen egyébként is fáradt volt, ma pedig el kellett utazni, túlzás lenne azt állítani, hogy kipihente magát...
Hát vannak ilyen éjszakák is!
Hű, te szegény.
VálaszTörlésAzért az borzasztó, hogy ilyen esetben sem lehet mosni soron kívül.
:(
Hát én lementem mosni, kitettem egy levelet, amiben elnézést kértem, megindokoltam, hogy miért. Nem volt belőle probléma, szerencsére csak 15 percet kellett várnia az embernek :-)
Törlés