KATT!
Tehát 2014. március 21-én délelőtt indult el Budapestről 2 levél, az egyik elsőbbségivel, a másik simán feladva.
Hogy miért? Kíváncsi voltam, hogy jelent-e valamit az elsőbbségi feladás.
Az eredmény a következő:
Az elsőbbségi levél 26-án érkezett meg, a sima 31-én.
Egy kicsit gondolkodtam ezen...
Régebben még nem volt internetünk, ezért a férjemmel postán keresztül tartottuk a kapcsolatot.
Naponta írtunk egymásnak, de szinte kivétel nélkül 2 munkanapra megérkeztek az elsőbbségi levelek Svájcba is és Magyarországra is, de a sima levelek is megjöttek 3 munkanap után.
Nem hinném, hogy azóta növekedett volna a feladott levelek száma...
Akkor mi történt?
Soha nem fordult elő, hogy egy küldemény elveszett volna, manapság pedig az a ritka, ha megérkezik a címzetthez a levél, amit haza küldök.
Én március 21-én adtam fel szintén 2 levelet Magyarországra, ezek tegnap, azaz április 1-én érkeztek meg egyszerre.
A lényeg az, hogy idefelé számítsatok minimum 5 napot az elsőbbségi levélre, 10-et a simára.
Visszafelé 11-et mindkettőre...???
Ez van!
Nekem tegnap adtak fel egy levelet, majd megírom, hogy mikor ér ide.
VálaszTörlés:)
Na ezt jó tudni!
VálaszTörlésmert hát úgy néz ki, hogy költözök :))
azt még nem tudom pontosan mikor kezdek
Na ennek örülök! Mármint a költözésnek :-)
TörlésAzt hiszem, hogy mi el vagyunk átkozva postai témában, mert a sógornőmnek jött ide ajánlott, elsőbbségi levele...az 3 nap alatt itt volt :-( De azért jobb, ha beszámítjuk, hogy később is ideérhet :-)
Ideért. Elsején adták fel, ma hetedike van. Tulajdonképp a 4. munkanap.
VálaszTörlésEz nem annyira rossz. Bár hazafele hétfőn feladom és szerdán ott van (simán). Pedig ugyanannyi km.
:)
Mondom, hogy mi el vagyunk átkozva :-)
TörlésVéleményem szerint azért van különbség, mert a svájciak azonnal indítják (hamar), a magyarok meg egy darabig őrizgetik a raktárban...ha már elindult, akkor gyorsan ideér.
Volt már nálunk is, hogy két hétig utazott a vonatjegy. :(
TörlésNem tudom, hogy otthon mit csesznek el, de innen még soha nem volt probléma.
Magyarországon hétfő reggel adtam fel a levelet és szerdán reggel már hívtak, hogy ott a levél:) hazafele péntek délben adták fel, ezt a levelet várom most, ha megérkezik írok majd, hogy visszafele mennyi idő volt! :)
VálaszTörlésmegjegyezném, hogy a szöveget már az előbb beírtam, tessék azt kitenni! nem robot vagyok (sajnos) és még hasznos infóval is látom el az érdeklődőket:) Pacsi!
VálaszTörlésKöszönöm szépen az információt! Elnézést, de nem vagyok mindig a gépnél. :-) Amint be tudom kapcsolni, kiteszem a hozzászólásokat!
Törléscsak poénkodtam picit. örülök, hogy van ez az oldal, fontos levélről volt szó, így tudtam mire számíthatok kb. én köszönöm!:)
Törlésna szóval megérkezett a levél. péntek délben adták fel Svájcban és ma (kedd) reggel már itt is volt. azt hiszem ez bőven elfogadható!
TörlésIgen, ez jó idő :-) Egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy csak engem utál a posta :-)
TörlésSzia Gilda! Engem is utála posta . Dec 12.lett feladva Svájcba fontos levélként de még a mai napig várom.....
VálaszTörlésHa ajánlott levélként adták fel, akkor a magyar posta honlapján nyomon követhető. De a svájci postán is lehet érdeklődni a szám alapján.
Törlés