KATT!
Fiatalok, amatőrök készítették, akik érzésem szerint a vasút szerelmesei.
Engem magával ragadott ez a film a szép tájakkal és a rengeteg információval, amit eddig nem tudtam.
Én mondjuk gyakorlatilag semmit sem konyítottam eddig a vonatokhoz, vasútvonalakhoz, sőt azt sem állítom, hogy ezt a rengeteg információt, amivel a fiúk elhalmoztak, meg is tudom jegyezni.
De ezek a fiúk megérdemlik a reklámot!
Eddig, ha jól látom 2 filmet készítettek, a második érinti Svájcot is. Ezt a részt elérhetitek ezen a linken is, de közvetlenül innen is:
De ha már esetleg ez tetszett, akkor megnézhetitek az első részt is, aminek a linkjét is adom, illetve innen közvetlenül megtekinthető:
Jó szórakozást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése