KATT!
Tegnap a fiam úgy jött haza az iskolából, hogy le volt tépve a kabátjáról a kapucni.
Kérdeztem, hogy ki csinálta...
Elmondta, hogy az a spanyol fiú, aki mindig lökdösi őt, és már egy kabátját tönkretett.
Akkor éppen valamilyen festékkel kente be, amit nem tudtam kimosni. Az a kabát a kukában kötött ki.
Az én fiam egy nyugodt gyerek, nem bántana senkit, ezért védekezni sem tud ellene, illetve nem akar.
Bár a férjem azt mondja, hogy vissza kell ütni, majd akkor abbahagyja, de én ezt nem szeretném.
Ráadásul szerencsére a fiamhoz sem áll közel ez a gondolkodás...
Nem tudom, hogy melyik a jobb!
Reggel megvártam az anyukát az iskolánál a kabáttal.
Valamiért nem jön el addig a lépcsőig, ahol a gyerekeknek fel kell menni, de mi a picivel utána futottunk :-)
Megmutattam a kabátot, elmondtam, hogy ez így nincs rendben...
Erre ő mosolyogva azt mondta, hogy a fiának is van otthon olyan kabátja, amit másik gyerek szakított szét.
Igen! De az ő fia imád verekedni, mindenkivel kötekszik...az én fiam csak elkerülni próbálja az ilyen fiúkat.
Erre megígérte, hogy beszélni fog vele.
Hazavittem a kabátot, megvarrtam és délben visszavittem az iskolához.
Fel kellett mennem a teremhez, ahol a tanítónő várt.
Elmondta, hogy tudja, hogy mi történt, de nem tud mit kezdeni a gyerekkel, illetve nagyon jól tettem, hogy szóltam az anyukának.
Kíváncsi leszek az eredményre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése