Idézem, nem az én gondolatom!...csak azért teszem, mert nekem tetszik!
KATT!
"Egy tanár minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy kartondobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan: az otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
Az elején a hallgatóknak szórakoztatónak tűnt a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe jutottak.
Majd lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben. Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik.
A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani a dobozt, hogy folyamatosan vigyázniuk kellett arra, nehogy egy üzletben, étteremben, találkozón, vagy az autóbuszon esetleg az uszodában felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme, valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra.
Ráadásul a kartondoboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba került és nehezen cipelte súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén: annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli akkor, amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban.
Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva.A valóságban azonban ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!
A Te ládikódban hány barack van, és mit szándékozol velük tenni?
“Önmagunk ellen küzdeni a legnagyobb küzdelem, és önmagunkat legyőzni a legnagyobb győzelem.”
(Galileo Galilei)"
Ez egy nagyon érdekes kísérlet. :)
VálaszTörlésValamint rendkívül tanulságos.
Köszi Gilda!