KATT!
Messziről indítom, hogy mindenki értse :-)
Már több, mint egy éve jelent meg 2 írásom a Határátkelőn, ezeket egyszerre küldtem el, valamiért a második jelent meg elsőként, ami nem volt szerencsés, mert először olvasták a folytatást az emberek, aztán a kezdeteket.
Kaptam hideget, meleget a kommentekben már az első írásnál...
Sokan ellenérzésüket fejezték ki, sőt volt olyan is, aki mint egy verset több kommentben (mert egybe nem fért volna be) elemezte.
Volt valaki, aki leírta, hogy nem tetszett az írásom, a kommentjeim alapján többet várt volna tőlem.
Erre én akkor nem is reagáltam, mert a többi kritika mellett ez igen apró dolognak tűnt.
De egyébként senkire sem haragudtam, maximum nem értettem, hogy miért...
A második írásomnál javultak a megítélések, bár itt is volt olyan, aki szerint tudtam, hogy kinek kell széttenni a lábam...
Az említett hölgy itt leírta, hogy ez az írás már tetszett neki, amire én csak annyit reagáltam, hogy "Örülök, hogy végül nem okoztam csalódást!"
Ha valaki ebből a reagálásból azt szűri le, hogy haragszom rá, akkor rá csak azt tudom mondani, hogy idióta! (Bár ez a megfogalmazás nem jellemző rám :-))
Ezzel zártuk ezt a két írást...
Ezt azért tudom biztosan, mert a mostani események miatt újra elolvastam az írásaimat és a kommenteket is.
Viszont valamiért ő úgy gondolta, hogy én haragszom rá, mert azt írta, hogy az első írás nem tetszett.
Ennek persze semmi alapja nem volt, ezt később próbáltam vele egyéb írásoknál a kommenteknél megértetni, de nem jártam sikerrel.
Mivel régen volt, én már el is felejtettem ezt az egészet, de most az illető kommentjében megint előkerültem, mert ő még mindig úgy gondolja, hogy haragszom rá, mert leírta, hogy neki nem tetszett, amit írtam.
Teljesen hihetetlen számomra, hogy léteznek emberek, akik kigondolnak valamit más ember érzéseiről, aminek nincs köze a valósághoz, ők mégis elhiszik azt, amit ők kigondoltak, sőt az ellenkezőjéről sem lehet őket meggyőzni.
Az, hogy ő úgy gondolja még 1 év elteltével is, hogy én haragszom rá, nem lett volna elég ennek a posztnak a megírásához. Az ő dolga, csak dédelgesse magában ezt a "haragszom rád" érzést, ami nálam egy óvodás szintnek felel meg.
Viszont volt egy másik ember, akit egyébként én nagyon tisztelek, aki megerősítette ezt, mert azt írta, hogy emlékszik az esetre, és az említett hölgy nagyon kihozott engem a béketűrésből egy másik írásnál.
Na, erre meg aztán főleg nem emlékeztem :-)
Természetesen kíváncsi lettem, hogy mások szerint ez miben nyilvánult meg, így ezt az írást is visszakerestem.
Nyomát nem találtam annak, hogy felidegesedtem volna, de az igaz, hogy lezártam a beszélgetést, mert nem láttam értelmét a folytatásnak.
Utólag a reagáló ember is elnézést kért, mert ő csak arra emlékezett, hogy nem értettünk egyet, de szerintem ez teljesen normális dolog.
Tette ezt azért, mert privát e-mailben megkerestem, és rákérdeztem, hogy pontosan mire is gondol...
Részemről egyébként ez a téma itt le is van zárva, a Határátkelőn sem akarok erre reagálni, mert nincs reális esélye annak, hogy az említett kommentelő felfogja, hogy nincs vele semmi bajom.
Ide mégis kikerült ez az írás...
Miért?
Azért, mert teljesen megértem azokat az olvasókat, akik eleinte (vagy esetleg később sem) nem mernek a blogokon véleményt nyilvánítani, ugyanis félnek attól, hogy félreértelmezik a soraikat.
Ez előfordulhat, sőt kivédeni sem lehet!
Gyakorlatilag meg kell tanulni kezelni ezeket a helyzeteket, az általam "felejtős" kategóriába tartozó emberek véleményét tényleg el kell felejteni :-)
De az biztos, hogy aki ezen a blogon kommentet ír, az nem fog olyan reagálásokkal találkozni, ami elvenné a kedvét attól, hogy hozzászóljon bármelyik íráshoz, ugyanis ezek nem fognak megjelenni.
Szóval, csak rajta!
Hm... anélkül, hogy emlékeznék az ominózus esetre, azt mondom, hogy nem egyszerű a kérdés.
VálaszTörlésSokan vannak, akik magánéletbeli frusztrációjukat vetítik ki másokra, és mivel a cyber tér teljes névtelenséget, arctalanságot biztosít, így szabadon "garázdálkodhatnak".
---
Aki ismeri a HÁ-s munkásságom (ezt most nem nagyképűen írom, de írok és kommentelek is), az tudja, hogy soha nem bánatnék meg senkit sem, ugyanezt várnám másoktól is. Ez persze nem így van.
Íróként (író a csudát), az elején mindig leszögeztem, hogy nem tanultam soha, ezért lehet sem a stílus, sem a megjelenés nem szimpatikus valakinek. Ezen változtatni nem tudok, ellenben nem kötelező olvasni...
Olvasóként igyekszem úgy fogalmazni, hogy világos legyek. Sajnos néha nem sikerül. Vagy épp a saját hibámból, vagy épp az író félreértése miatt.
Néhány napja volt egy eset: az írás nem nagyon nyerte el tetszését az olvasóknak. Nekem nem volt vele semmi bajom, ám a tartalom felvetett egy kérdést számomra, amit megosztottam, illetve leírtam a véleményem. Annak ellenére, hogy a megjegyzésben említettem, hogy a véleményem nem az író személyét támadja, az mégis egyfajta védekezésbe fordult át. Majd amikor erre nyomatékosabban felhívtam a figyelmet, akkor sem értette a dolgot. Ettől a pillanattól viszont én éreztem úgy, hogy nem fogok köröket futni, hisz nem bántottam meg. Ha ő ezt érzi, akkor így járt...
:)
Igen, tudomásul kell venni, hogy nem ül velünk szemben a beszélgetőpartner, tehát nincsenek meg a beszélgetés alapfeltételei (metakommunikáció), így sokkal nehezebb egy félreértés tisztázása is.
Nem egyszerű.
Hát nem egyszerű az biztos, sokszor nem is értem az emberek reagálását 1-1 kommentre, és itt most nem csak a sajátjaimra gondolok.
TörlésSajnos a legnagyobb jóindulattal írt kommentet is félreérthetik, főleg akkor, ha akarják :-)
Az általad említett írásoknál én direkt nem szóltam hozzá, pontosabban az elsőnél még próbálkoztam 1 kommenttel, de láttam, hogy süket fülekre talál, így nem erőltettem a dolgot (ha ugyanarra az esetre gondolunk).
Ez egy ilyen világ, ezt kell megszoknia annak, aki részt akar venni benne :-)
De sokan ezért is félnek attól, hogy hozzászóljanak egy íráshoz...