Barátságok gyerek szemmel

Most, hogy visszaérkezett a japán barát, elgondolkoztam a fiam helyzetén.
Amikor elkezdte az iskolát tavaly, akkor szinte rögtön barátkozni kezdett a japán fiúval.
Ennek egyik oka az volt, hogy a személyiségük nagyon hasonló...mindkettő csendes, szófogadó, visszahúzódó gyerek.
KATT!

Egyik sem szereti a "hangos", kötekedő gyerekeket.
Akit a szívükbe fogadnak, az ott van... iskola idő alatt, előtt és után:-)
A hétvégék és a szerdák azzal teltek mind a két gyereknél, hogy ajándékokat készítettek a másiknak, amit a következő iskolai napon nagy örömmel vittek magukkal.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, általában rajzoltak egymásnak.
Természetes volt, hogy megvárjuk Uichirót, és együtt mennek fel az iskolába kézenfogva, illetve iskola után még játszanak az udvaron.
Az anyukája, Tomoko szintén nagyon kedves.
Rögtön az elején telefonszámot cseréltünk, és megegyeztünk abban, ha valamelyikünk megy a játszóházba, vagy a parkba a gyerekekkel, akkor küldünk SMS-t.
Voltak ugyan nyelvi nehézségeink, hiszen ő még nálam is kevesebbet beszél franciául, de megoldottuk.
Az elutazásuk előtt együtt mentünk a múzeumba, hogy legyen a következő fél évre egy közös élményük a gyerekeknek.
Amíg Japánban voltak, akkor e-mailben tartottuk a kapcsolatot, képeket küldtünk egymásnak:-)
Persze természetesen itt van a másik ok is, hogy kezdetben mindkét gyereknek gondjai voltak a francia nyelvvel, illetve Uichirónak még most is vannak, hiszen kiesett fél év.
Ez a barátság a fiamnak nagyon fontos volt, és az is maradt.
Mindenesetre ez a japán család közvetlen, barátságos bárhol is találkozunk.

Közben természetesen barátkoztak a francia svájci gyerekekkel is, akik elfogadták, megszerették őket.
A szülők kedvesek, barátságosak, közvetlenek.
Még véletlenül sem éreztették sem a gyerekek, sem a szülők, hogy mi más országból érkeztünk.
Velük szintén játszanak az udvaron becsöngetés előtt és után.
Rendszeres résztvevők a születésnapi ünnepségeken is.
A fiam már nagyon várja a márciust, hogy mi is meghívhassuk őket:-)
De első helyen a japán fiú áll, bár jóban van mindenkivel.
Ha a parkban, utcán találkozunk a genfi családokkal, akkor ők is megállnak beszélgetni, játszani.
Bár a "rossz" gyerekeket a fiam nem annyira szereti:-)

Szeptemberben érkezett az osztályba Samuel a német svájci részről.
A fiam úgy gondolta, hogy felkarolja, barátkozik vele, hiszen ő nem ismer itt senkit.
Ő is egy visszahúzódó, csendes fiú...
Viszont nagyon "rideg".
Iskola idő alatt játszott a fiammal, de a kedves ajándékokat (rajzokat) nem fogadta el, és persze nem is készített.
Csengetés előtt elment mellettünk, mintha nem is ismerné a fiam...pedig ő rá is várt.
Csengetés után sem vesz tudomást róla, csak az iskolában játszik vele.
Ez persze hamar feltűnt a fiamnak, és kérdezte is, hogy a Sami miért ilyen...
Hát nem nagyon tudtam válaszolni:-(
Az anyukája hasonlóan viselkedik velem. Kezdetben próbáltam vele beszélgetni, de nem igazán volt rá vevő...így le is mondtam róla.
Ők is svájciak, mint a francia svájci gyerekek és szülők, de mégis mások...
Persze 1 esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, lehet hogy csak arról van szó, hogy ez egy zárkózott család...nem tudom...
Hát ők ilyenek, így nem is alakult ki kötődés a fiam és Sami között.
Illetve én is megelégszem azzal, hogy köszönök nekik.