KATT!
Viszont ma olvastam egy jó cikket, ahol érthetően leírják, hogy mi is a helyzet ennél a kérdésnél.
Érdemes elolvasni, átgondolni a lehetőségeinket!
Mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, így érthető, hogy a fejekben káosz van (az enyémben is)...
Mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, így érthető, hogy a fejekben káosz van (az enyémben is)...
A lényeg:
2014. március elseje óta a magyar állampolgárok nem tudják bejelenteni, hogy ideiglenesen külföldön tartózkodnak munkavállalás vagy tanulás céljából vagy egyéb okokból.
Ha ezt nem tekintik véglegesnek, akkor nincs bejelentési kötelezettségük, de ez csak a lakhelyre vonatkozik, vagyis nem kötelező kijelentkezni a magyar lakcímről az Okmányirodában, így a személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat is megtarthatják.
Viszont ezt a tényt jelezni kell az OEP-nél, mert ha ezt elmulasztjuk, akkor a NAV követelni fogja a jelenleg 6 600 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Továbbá még akkor is kell adóbevallást benyújtani, ha Magyarországon nem szereztünk jövedelmet, és a kinti jövedelmünk után az adott országban adózunk, egészen addig, amíg rendelkezünk Magyarországon érvényes, bejelentett állandó vagy ideiglenes lakcímmel.
Ne felejtsük el a NAV-nak is elküldeni a megfelelő nyomtatványt, amin jelezzük, hogy kint élünk, mert nem elég az OEP felé benyújtott nyomtatvány!
Ha van tanköteles gyermekünk, akkor az ő ügyeit is rendeznünk kell, mert esetleg ennek elmulasztása esetén számíthatunk a Gyámhatóság megkeresésére. Nekik az iskolák, óvodák, védőnők, esetleg a helyi önkormányzatok jelenthetik, hogy a tanköteles gyerek dolgai nincsenek rendben...
Ezért írtam az előző bejegyzésemben, hogy erre a 4 dologra figyelni kell.
Viszont, amennyiben a végleges letelepedés mellett döntünk, akkor csak az Okmányirodába kell menni, ott megtenni a bejelentésünket, a többi helyen már nem lesz dolgunk.
Ebben az esetben vonják be a személyi igazolványt, illetve kapunk új lakcímkártyát, ezután az útlevelünkkel tudjuk magunkat igazolni.
Természetesen ez a folyamat visszafordítható, bármikor bejelenthetjük hazatérési szándékunkat.
Mi ezt az utóbbi megoldást választottuk.
Hogy miért?
- egyszerűbb az ügyintézés menete (csak 1 hivatalhoz kell menni)
- nem kell az OEP-el, NAV-al, Gyámhatósággal foglalkoznunk, sőt nem kell a hazai 0 forintos jövedelmünkről adóbevallást benyújtani (ennek a végrehajtása eléggé nehézkes, ha külföldön élsz)
- bármikor visszajelentkezhetünk Magyarországra, ha esetleg újra ott szeretnénk élni, csak az a fontos, hogy ne felejtsük el az útlevelünket hosszabbíttatni, ha lejárna
- de a legfontosabb érv, hogy jelenleg nem tartjuk elképzelhetőnek a hazaköltözést.
Vannak persze indokok, amik miatt más családok most még inkább az első esetet választják, vagy esetleg azt sem...
A külföldre költözéssel megszűnhetnek olyan családi ellátások, amiket kapunk, például családi pótlék, Gyes, Gyed, stb., amik hivatalosan csak addig járnak, amíg életvitelszerűen Magyarországon lakunk.
A javaslatom: minden család gondolja át a lehetőségeket, és döntsön a saját helyzetüknek megfelelően!
Köszi szépen! Már alig várom, hogy tudjak annyira franciául, hogy el tudjam olvasni. :-)
VálaszTörlésVoltam egy idegenvezetésen a nyelvtanfolyammal, ott is nagyon sok érdekes dolgot tudtam meg Genf történetéről.
Chere Gilda, je suis certain que vous apprendrez tres vite a bien vous débrouiller en francais... en l`occurrence en genevois (je plaisante). Tachez seulement a ne pas suivre mon exemple en oubliant les finesses de la langue hongroise et veillez surtout a ce que vos enfants connaissent bien aussi leur langue maternelle. Vous savez peut-etre que le bilinguisme rend l`esprit particulierement agile et créatif, surtout lorsqu`il s`agit de deux langues aussi extraordinaires et différents que le francais et le hongrois.
VálaszTörlésSajnos most még csak nagyjából értem, elő kell majd vennem hozzá a szótárat :-) Majd reagálok is rá utána :-)
TörlésEgy dolog továbbra sem egyértelmű. Szerintem adóbevallást nem kell csinálni, ugyanis az SZJA bevallás kitöltési útmutatójának első bekezdése valahogy így szól: adóbevallásra kötelezett az, aki a tárgyévet megelőző évben keresőtevékenységet folytatott. Kvázi, ha egy kanyi fillért sem kereset, akkor nem kell kitölteni azt. Én hat éve nem adtam be, és nem reklamáltak.
VálaszTörlésHát a cikk szerint kell...
TörlésNeked már nincs otthoni lakcímed, talán ezért nem reklamáltak, de nem tudom. Én eddig szorgalmas töltögettem, de remélem ezután már nem kell.
Ebben a részében még nincs tapasztalatom, a cikkre hagyatkoztam, ami friss információkat tartalmaz elvileg. Ha majd a saját tapasztalatom ennek ellentmond, akkor megint korrigálok :-)
Ne érts félre, nem téged bíráltalak.
Törlés:)
Csupán én a másik oldal információját ismerem.
Az a gond, hogy nem vág egybe a kettő, és próbálja kitalálni az ember, hogy akkor most melyik is a jó megoldás...
:(((
Nem értettelek félre, tudom, hogy ezek a dolgok képlékenyek és azt tapasztalom, hogy senki sem tudja igazán az igazat :-)
TörlésMivel ahány ember, annyi tapasztalat, ami sokszor nem vág egybe a cikkben írtakkal. Most is azt lehet mondani, hogy ügyintézőtől függ :-(