A bizonyítványosztás újabb kihívás elé állított, jelenleg még tanácstalan vagyok...
Próbálom értehetően megfogalmazni, talán sikerül:-)
Magyarországon a gyerekek zöme napközibe jár, reggel viszik őket a szülők, este értük mennek.
Talán az érzi magát kicsit rosszabbul, akit hazavisznek ebédre.
Itt fordított a helyzet, az anyukák nem dolgoznak, ezért viszik haza ebédre a gyereket és időben értük mennek.
Elgondolkodtam, hogy itt esetleg az érezheti rosszul magát, aki az iskolában marad ebéd időben, illetve a tanítás után?
Miért?
Azt láttam a bizonyítványosztáskor, hogy azok a gyerekek, akiknél mindkét szülő dolgozik rosszabbul teljesítenek.
Magatartásból, illetve a közösséghez való viszonyukból a legrosszabb, esetleg a közepes minősítést kapták.
Nem tudom, hogy van-e kapcsolat a 2 dolog között, de elkezdtem aggódni.
Esetleg, ha én is dolgozom, és a gyerek az iskolában eszik, ő is "rosszabb" lesz?
Ha ez így van, akkor megéri-e, hogy én is dolgozzak?
Itt meg van az az előnyünk, hogy anyagilag nem szükséges dolgoznom, csak én szeretnék.
De elvileg azért jöttünk ide, hogy a gyerekeink boldogabban éljenek...
Nem kell elfelejteni, hogy a nagyobbik fiam is csak 5 éves még, talán jobban szüksége van a beszélgetésekre ebédidőben, mint arra, hogy az anyja is megvalósítsa önmagát???
Nem szabad elfelejteni a 2 iskolarendszer közötti különbséget. Otthon 12 és 2 óra között végeznek a gyerekek, itt 4 órakor, ha bent is marad az iskolában ebédidőben.
Nem sok ez egy pici gyereknek, főleg ha azt látja, hogy mások már fél 12-kor a szüleikkel lehetnek?
Nehéz kérdések ezek, próbálom még időben megtalálni a helyes utat!
Szia Gilda!
VálaszTörlésa nokkulfoldon blogbol navigáltam ide a te blogodra, írok ide is ne off-oljam szét az oviba járásos kérdésekkel a másik blogot :)
Én is arra gondolok, hogy ez a dolog gyerek függő. A mi picurink is olyan, hogy igényli a gyerektársakat és játszon is hihetetlenül hamar barátkozik, ugyhogy valoszinüleg ő is hamar beleszokna a gyerköcök ovis mindennapjaiba.
Angliában nem igazán van olyan, mint Magyarországon, hogy viszonylag sokáig otthon tudnak maradni a gyerekkel, itt elég hamar beadják őket bölcsibe, ugye ezt Magyarországon is lehetne, csak nem sok mindenki csinálja inkább kivárják vele a két évet. Nekem eleinte furcsa volt, hogy mindenki kérdezte, hogy én mit dolgozok....pedig látták mellettem, az akkor még eléggé kicsi lánykámat, én meg mondtam, hogy hát otthon vagyok vele, erre meg jött az "aha értem" nézés :)
sok nő inkább elmegy vissza dolgozni, mert így nem esnek ki a ritmusbol és vissza is várja a munkahelyuk oket.
mi is megélünk egy fizetésből, szerencsére, de azért csak szeretnék elmenni én is dolgozni, meg önmegvalosítani....nem vagyok kimondott karierista tipus, és föleg nem akarom, hogy a gyereknek ebből hátránya legyen, csak egyszerüen jol esne dolgozni, meg ugy letenni valamit az asztalra...mégha nem is túlzottan nagy dologra gondolok, de ha egy közértben vagyok elado és szeretik az emberek, ahogy eladok, az is elég sok....
ez a munka vs. mi lesz a gyerekkel tényleg nehéz kérdés.
bocsánat, hogy ilyen hosszu lett, de jo, hogy lehet találni hasonlo cipöben járokat és meg lehet vitatni a kérdést.. :)
szép napot!
Zso!
TörlésSzerintem ott sem offoltad volna a dolgot, de örülök, hogy idetaláltál.
Maximálisan egy cipőben járunk:-)
Én is próbálom megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között, bár most úgy tűnik, hogy ez más, mint otthon.
Otthon egyértelmű, hogy 2 évesen bölcsibe megy a gyerek, ha a családnak nem elég a Gyes, illetve ha ezt túlélik, akkor 3 évesen oviba.
Itt kitolódnak ezek a határok, sok anyuka nem dolgozik az iskola beosztása miatt sem, és én most jelenleg azon morfondírozom, ha én dolgozni fogok, és a gyerek bent marad az iskolában, akkor ennek milyen következményei lesznek.
Ugyanis a gyerekek mást élnek át szerintem otthon, ha a napköziben vannak (a többség ott van), mint itt, ha bent kell enniük (mert a többség otthon eszik).
Az óvoda (otthon bölcsöde) az más, ott minden gyerek ott van egész nap, nem érzik a különbséget, az iskolában talán ezek kiütköznek...
Eddig azt gondoltam, hogy mindenképpen dolgozni akarok, viszont most erősen elgondolkoztam.
A mi életünkben a gyerekek vannak az első helyen, a többi kérdés csak utána jön. Azért akartam dolgozni, mert utálom, hogy nem vagyok anyagilag független, illetve szeretnék számomra érdekes dolgokkal is foglalkozni a takarítás, mosás, gyerekellátáson kívül.
De ezt csak úgy, hogy a gyerekek ne érezzék hátrányát...
A választ még nem tudom, ne kérdezd! Remlélem lesz időm megtalálni a megfelelő megoldást, mire eljön az idő, hogy dolgozni kezdek.
Sziasztok,
VálaszTörlésKészül egy Nők Külföldön honlap, ahol remélhetőleg szét lehet majd bontani a témákat, így senki nem érzi majd, hogy off-ol. :-)
Egyébként most sem off-oltok ezzel a témával, nagyon sokan járnak hasonló cipőben.
Én meg hamarosan jövök az "okossággal". :-D
Petra
Gilda: remek jó blog, csak kicsit nehéz olvasni a kacifántos betűtípus miatt. A Határátkelős és Petra blogjáról felületesen ismerhetjük egymást.
VálaszTörlésSzerintem is van összefüggés. Hasonlókat tapasztalunk mi is, itt Ausztriában. A gyerekek csak nőnek, mint a dudva, a szülők meg dolgoznak ezerrel.
De: a nyugat-európai orzságokban működik a részmunkaidő az anyák számára. Nekem számtalan kolléganőm van, akik a gyerek 14 éves koráig részmunkaidőben dolgoznak. Van, aki pl. péntekenként nem is dolgozik.
Én szétnéznék nálatok is, hogy milyen lehetőségek vannak részmunkaidőben. Ez mindenképpen jó megoldás lehet, mert dolgozol is, meg kora délután már otthon lehetsz. Mondjuk lehet, hogy nem tudod rögtön ebéd után elhozni a kisfiadat, de nem is kell otmmaradnia egész délután.
Ha anyagilag nem függtök a munkavállalásodtól, akkor én mindenképpen etz próbálnám meg.
Sőt, ha anyagilag kibirnátok, akkor meg kereshetnél valakit, aki elhozza a suliból hamarabb a kisfiadat, amíg haza nem érsz.
Kiváncsian várom, hogy mi lesz majd a végleges megoldásotok.
Szép napot, Nikol Bécsből
Köszi szépen!
TörlésÁtállítottam a betűtípust:-)
Szerintem is részmunkaidős állás lesz a gyerekek érdekében, de még van egy évem, hogy kitaláljam.
Most csak előre gondolkodok...
Itt is működik a részmunkaidő, ezzel nincs gond szerintem.
Majd úgyis írom, ha elérkezett az idő!