Kicsit hanyagolnom kellett a blogot, mert nem volt időm rá, de ígéretemhez híven leírom, hogy hová is mentünk a gyerekekkel.
KATT!
Az előző bejegyzésemben írtam, hogy elindultunk egy "titkos" útra a gyerekekkel, csak a nagyobbik ismerte a célt.
Örömmel jelzem, hogy ő nem az én tájékozódó képességemet örökölte, hanem a férjemét, így meg is találtuk.
Íme:
Igen, egy másik iskolához mentünk, ahol először megnéztük a kirakatokat, láttuk a tanulók által nyert kupákat.
A fiam rögtön közölte, hogy az ő iskolájuk sokkal több díjat nyert...
Ez csak azért érdekes, mert méretre egyforma a 2 iskola, gondolom a tanulók létszáma is hasonló.
Viszont a 2 sulinak 1 igazgatója van, tehát itt is működik a takarékosság!
Csak kicsit másképpen, mint otthon, mert ott az összevonásoknál általában az egyik épületet bezárják, és a gyerekeket bezsúfolják a másikba...
Itt viszont marad a 2 épület, a 2 tantestület, csak az igazgató ingázik.
De térjünk vissza, hogy miért is mentünk ide!
Van az udvaron egy mászóka, oda szerettek volna menni játszani...
Viszont nagyon jó gyakorlás volt ez a gyerekeknek, hiszen egyedül kellett odatalálni, és ők mutatták az utat hazafelé is.
Az ünnepekben kihasználtuk az uszoda nyújtotta előnyöket, amit szintén nagyon élveztek. Ilyenkor a parkunk átváltozik stranddá...
Íme a bizonyíték:
Azt en is nagyon szeretem Genfben hogy egy csomo parkban van pancsolo, mi is szoktunk jarni, raadasul tisztak, senkinek sem jut eszebe beleszemetelni, sajna ez Franciahonban nem hiszem, hogy mukodne,, Magyarorszagon sem. Es, tenyleg be lehet menni jatszani az iskolaudvarra sok helyen, ez is erdekes. Nalunk en tajekozodok jol, meg a nagyobb gyerek, a parom gps nelkul el van veszve,, hetvegen Juraban voltunk vasarban itthon felejtette, el is tevedt, pedig felig, ott nott fel, szoltam neki kb 5 km utan, hogy szerintem hazafele megyunk, de meg, volt gyozodve,, hogy jo, iranyba megy, persze nekem lett igazam. Pedig mindig uton vagyunk, rengeteget vezet, de nincs jo orientacios erzeke, szerintem o volt az egyik legboldogabb ember a foldon amikor megjelent a gps, emlekszem amikor meg nem volt, elindultunk Del-Franciaorszagba baratokhoz,, tettunk egy kis kiterot, en meg nem ismertem ki magam, annyira, de akkor 7s nekem, esett le, hogy mar 100 km-t jottunk visszafele, mar sotet volt, karacsonyi vacsorara vartak, +3 orat kestunk kb. Termeszetesen addigra mar megvacsoraztak mikorra odaertunk, 3 honapos terhes voltam es nagyon rosszul viseltem, igy a 6 oras ut kb 10 oras lett minimum((-: A nagyobb fiam, o is elsos mint a tied, nagyon meg tud lepni, mondja, hogy most Lausanne mellett vagyunk stb, pedig nem is figyeli a tablakat, erdekes. Mondjuk sokat kirandulunk, lehet ezert mar felismeri a kornyeket.
VálaszTörlésDe szerencsés vagy :-) Én teljesen ideges vagyok, amikor egyedül vezetek haza (Magyarországra), állandóan azt képzelem, hogy eltévedtem, pedig már többször levezettem ezt az utat.
TörlésOtthon a saját falunkban el tudtam tévedni kocsival, mert előtte csak gyalog jártam arra :-)
Ez érdekes. Azt gondoltam, hogy aki reál beállítottságú, annak a tájékozódás is könnyű.
Törlés:)
Jó kis játszótér. Mentek máskor is?
Találtunk egy sokkal jobbat, most nyitották meg. Majd fényképezek, ha megyünk. :-)
TörlésFenykepezz, igy legalabb mi is talalunk uj helyeket, szeretem bevinni Genfbe a gyerekeket jatszoterezni, szoktam nezni neten, de azert van amikor lemaradunk az aktualitasokrol, mert nem ott lakunk. Igazabol nem vagyok tul szerencses, mivel 7 eve gyakorlatilag nem vezetek. Nincs is sajat autom, a nagyobb gyerekkel voltam 8 vagy kilenc honapos kismama es egyszer olyan rosszullet es halalfelelem jott ram, hogy le kellett allnom az ut szelere es atadnom a volant, azota nem megy a vezetes. Voltam ezzel "szakembernel" is, de nem jobb, most azt talaltam ki, hogy veszek orakat, ujra megtanulni normalisan vezetni, mert osszel akarok venni automata valtos autot, mert azert kell a ket gyerekkel egy masik kocsi is, foleg, hogy mar nagyok es vinni kell oket ide oda, a parom nem mindig er ra, ha benn laknank Genfben ugye mas lenne, mert van jo tomegkozlekedes.
TörlésÉn is sok év után vezettem újra, gyakorlatilag levizsgáztam, de nem volt autóm, csak 11 év múlva. Először a bátyámmal mentünk ki elhagyatott területre, aztán belejöttem.
TörlésCsak bátran, menni fog :-)
Ez egy olyan játszótér, ahol a sportos férfiak is jól fogják magukat érezni, mivel vannak kitéve edzőgépek :-) A címet nem tudom, de a 9-es és 1-es busz áll meg közvetlenül mellette, Cheman de l'Eperon a megálló neve. Szerdán adták át, véletlenül még a megnyitót is láttuk.